2012. december 19., szerda

December 19.

 Várni. Várni is tudok. 
De megnézem, mit kapok.
Mit találhatok ma itt.





Kisjézuska születik



A betlehem az egy istállónak a neve, ahol megszületett a Kisjézuska egy jászolban. A jászol egy rongyos istálló. Négy ágból, egy ponyvából és szalmából áll. Jézus anyukáját Máriának hívták, aki ezt a helyet használta a születéshez. Nem tudom, hogyan. Abban az időben nem voltak orvosok. Kétségtelenül nem igaz, hogy a Jézuska orvosokkal született. Orvos nélkül kevésszer sikerül egy nőnek megszülni, vagyis kevés gyerek tudja az ilyen születést túlélni. És Jézuska közöttük volt. Jézus a megváltó. A Messiás és Izsaiás. Ami nem tudom mi, viszont énekeltünk róla. Úgy képzelem, tud a sérülteknek szerencsét csinálni. Az égből segít az embereknek: vigyáz rájuk, mert onnét gondolom jobban lát.




Fodor Ármin Balázs (9 éves) gondolatait lejegyezte: Sohonyai Edit. Illusztráció: Levente Tani. Ablak: Kőszeghy Csilla. Nyitogató: Miklya Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése